Liturgiai előadások

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 


A LITURGIA
Templomunkban, a Pestszentimre Nemes u. 17. szám alatt található Szent Imre római katolikus templomban plébánosunk, Blanckenstein Miklós atya 2018. október 1-től (hétfőtől) kezdődően nyolc héten keresztül minden hétfőn az esti 18 órakor kezdődő szentmise után LITURGIA címmel mintegy 30-40 perces előadást tart.
A témával kapcsolatosan az előzetesen hozzá eljuttatott kérdésekre is válaszol.
Az elhangzottakat videóra vesszük, amelyeket MP3 hangfájlokra is konvertálunk és mindkét módon megjelentetjük. Az előadások időpontját is feltüntetjük.
A Testvérek akár ezen az oldalon, akár saját maguknak letöltve, bármikor visszanézhetik, ill. visszahallgathatják.

 
 

2018. október elsején elhangzott első előadás

 




Javasolt
a teljes
képernyőnézet

 
 

A hang indítás után 10-12 másodperc múlva szólal meg.

Hangerő a háromszöggel is módosítható

 

2018. október nyolcadikán elhangzott második előadás

 
 
 
 
 
 
 
 

2018. október tizenötödikén elhangzott harmadik előadás

 
 
 
 
 
 
 
 

2018. október huszonkilencedikén elhangzott negyedik előadás

 
 
 
 
 
 
 
 

2018. november ötödikén elhangzott ötödik előadás

 
 
 
 
 
 
 
 

2018. november tizenkettedikén elhangzott hatodik előadás

 
 
 
 
 
 
 
 

2018. november tizenkilencedikén elhangzott hetedik előadás

 
 
 
 
 
 
 
 

2018. november huszonhatodikán elhangzott nyolcadik előadás

 
 
 
 
 
 
 
 

Az oldalt szerkesztette: Szabó László ........................................................................................................... Vissza a fő oldalra

 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz